Boszorkányok -valóban az ördög szolgái?-
Mindig is úgy tartották, hogy a boszorkányok olyan nők, akik eladták a lelküket az ördögnek. Megbélyegezték ezzel a jelzővel az középkori gyógyítókat (akik természetes anyagokkal kezelték a betegségeket) de a háziasszonyokat is. Ha egy nő után több férfi is bolondult egy időben, máris boszorkányság vádjával bebörtönözték. De szükséges volt ez az óvatosság? Mire fel ez a nagy félelem?
Több ártatlan lány és nő halt meg mire a boszorkány üldözés illegálissá vállt volna. Mondhatjuk hogy ez volt a nép egyik kedvelt szórakozása, ugyanis aki elkapott egy "valódi" boszorkányt, máris hősnek számított. Ezek a valódi boszorkányok nem egyszer voltak ártatlanok. Olyanról is hallhattunk, hogy egy lányt boszorkánynak öltöztettek be, csak hogy átélhessék a máglyahalál borzongató látványát. A középkorban úgy tartották, csak úgy lehet valakit véglegesen megölni (hogy a lelke ne járhasson vissza) ha megégetik. De ez olyan fájdalmas volt, hogy csak akkor alkalmazták mikor szemben találták magukat a "gonosszal" jelen esetben a boszorkányokkal. Az égetéseket általában nagy közönség előtt tartották meg, hiszen az emberi kíváncsiság nem ismer határokat. A szülők ilyenkor még a gyerekeknek is megengedték, hogy megnézzék ezt az embertelen kivégzési módszert.
A boszorkányok valóban az ördög szolgái? Vannak akik igen, és vannak akik nem. Gondolhatunk Merlinre, vagy más híres varázslókra, boszorkányokra akik arra tették fel életüket, hogy segítenek furcsa gyógymódjaikkal, praktikáikkal. Persze voltak olyanok is, akik szívesebben vállaltak átkozást, rontást. Az emberek a boszorkányokat mind egy kaptafára írják. Mind gonosz. Ez így nem igaz. Ki kell deríteni, hogy milyen fajtából való az, akivel szemben találtuk magunkat.
Csalók: Sokan mondják magukat boszorkánynak, varázsképességű embernek, hogy pénzt és hírnevet szerezzenek maguknak. Ha be kell mutatniuk képességeiket, hirtelen megbetegszenek, vagy csalással oldják meg a kellemetlen helyzetet. Az emberek az ilyen csalásokra nem igazán figyelnek fel, mert megbabonázz őket a varázslat (vagy szemfényvesztés) amit látnak.
A boszorkányok kedvelt állatai a fekete macskák, akikről azt tartották, hogy az ördög megbízottjai, hogy felügyeljék a varázslónők munkáját, és ha kell segítsenek nekik. Nevezték még őket famulusoknak is, ami olyan démont jelent, ami a boszorkány vérével táplálkozik.
Boszorkány próbák: Két próba segítségével próbálták régen megállapítani, hogy valaki boszorkány-e. Az első közben hosszú tűkkel szúrták az áldozatok testét, hogy olyan helyet találjanak ahonnan nem serken vér. Úgy gondolták az ilyen helyekről táplálkoznak a famulusok. A második a víz próba. Ekkor összekötötték a vádlott jobb hüvelykujját a bal nagylábujjával, és a bal hüvelykujját a jobb nagylábujjával. Így eresztették bele a vízbe, és ha fent maradt, boszorkánynak kiáltották ki. |